Izgalmas kaland várta az óvodásokat a húsvéti ünnepek utáni első napon.

A Sportcsarnokba lépve egy érdekes dolgot pillantottunk meg és a gyerekek az előadás vezetőjének kérdésére találgatni kezdték: sátor, egy nagy lufi vagy űrhajó lehet… A két fiatal vezető, akik nagyon kedvesek és türelmesek voltak, mosolyogtak a válaszokon, majd elmondták: mit kell csinálnunk, mire kell vigyáznunk. Cipzárral kinyitották nekünk „a varázsgömböt”, mi pedig szépen sorban beléptünk és leültünk a kirakott kényelmes párnákra. A kupola elsötétedett és belsejére egy térhatású kisfilmet vetítettek ki nekünk. A műsorban Szimat kapitány, a földönkívüli lény különleges űrhajóján Tuk őrmesterrel együtt kalandos tanulmányútra vitte az óvodásokat. A képzeletbeli felfedezőtúra során eljutottunk a Nap közelébe, láthattuk: milyen érzés landolni, járni a Hold felszínén, megnéztük a Nap körül keringő bolygókat (Merkúr, Vénusz, Föld, Mars, Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz), az aszteroidák sokaságát és a sorból a Plútó nevű törpebolygó sem maradhatott ki.

A gyerekek nagyon élvezték, csendben, csodálattal nézték végig az előadást, amit az előadásvezetők örömére meg is tapsoltak.

   Vidáman, élményeiket mesélve sétáltunk vissza az óvodába.

  Szeretnénk megköszönni Mariann néninek a lehetőséget, hogy az iskolások mellett az kicsi óvodások is részesei lehettek az Utazó Planetárium nyújtotta élményeknek!

                                                                                            K.Zs.