A hóvirágmező megtekintése /febuár24/

Középső- és nagycsoportos óvodásainkkal, egy keddi napon elindultunk megcsodálni a hóvirágok nyílását. Az óvodából nehezen tudjuk megközelíteni az arborétum jelenlegi főbejáratát, így kértük és meg is kaptuk az önkormányzattól a falu kisbuszát. A gyerekeknek már az is nagy öröm volt, hogy busszal megyünk.

Amikor megérkeztünk, azt hittük, be sem tudunk menni, akkora tömeg volt. Szerencsére találkoztunk Boros Jóska bácsival, a park korábbi vezetőjével, aki rutinosan bevezetett minket az embertömegen keresztül a park belső területére. Innentől, már rövid úton eljutottunk a hóvirágmezőre.

A gyerekek már tudják, de minden alkalommal megbeszéljük, hogy ez a csodálatos hóvirágmező a „mi kincsünk”, és nagyon kell vigyázni rá. Nem lépünk a virágra, nem szakítjuk le, de csodáljuk a szépségét és érezzük az illatát.

Az ország különböző területéről jönnek ide látogatók minden évben. Nagy büszkeséggel tölt el minket, hogy ilyen összefüggő, nagy területen elhelyezkedő, illatos hóvirág csak nálunk nyílik!

Hazafelé jövet, mikor kiléptünk a kapun az „élményözön” után, már csak ráadás volt, hogy egy nagycsoportosunk nagymamájától, kakasos nyalókát kapott minden gyerek ajándékba!

Kirándulás a Víz Világnapja alkalmából /március 22./

Első látogatásunk után négy héttel, a Víz Világnapja alkalmából, újra kirándulást tettünk az arborétumban. A bejáratnál először az Acsai-víz nevű kis pataknál haladtunk el, mely az arborétumon keresztül befolyik a Váli-vízbe.

Megbeszéltük, hogy miért fontos számunkra a víz, mire használjuk, és hogyan kell vigyáznunk rá. A kanyargós utakon kerestük a „nagy” vizet, amiről azonnal kitalálták, hogy az, a tó. Felfedeztük rajta a Klotild- szigetet, melyre egy gyönyörű hídon keresztül sétáltunk át. Ezután, körbesétálva a tavat, minden hídnál megtekintettük a vizet, és a vízben tükröződő fák, hidak képét.

A tópart festői látványt nyújtott a hídról nézve. Arról beszélgettünk viccelődve a gyerekekkel, hogy legalább egy hétig kellene itt ülnünk, ha mindezt le szeretnénk rajzolni.

A csodálatos napsütésben felidéztük -az óvodában már korábban megbeszélt- a „víz körforgásának” jelentőségét.

Gyorsan eltelt a délelőtt, és elhatároztuk, hogy legközelebb a Föld Napja /április 22./ alkalmából fogunk újra ellátogatni erre a csodálatos helyre. 

Harsányi Anita, Tóth Gabriella