Sok évvel ezelőtt élt Alcsútdobozon egy főhercegi család…így kezdődött az óvodánk alapítójáról szóló megemlékezés október 2-án. Klotild főhercegnő szívén viselte a településen élő emberek nehéz sorsát, adományaival igyekezett enyhíteni szegénységüket, és egy óvoda létrehozásával, mely nevelési környezetet nyújtott a kisgyermekeknek. Óvónénik helyett akkoriban apácák nevelték a kisgyermekeket, erre emlékeztet az apácaruhás babánk az óvoda bejáratánál. Dicséretes, hogy néhány kisóvodásunk számára ismerős volt amit hallott. Az óvodánk 143. születésnapját közös, csoportos verseléssel, énekléssel ünnepeltük, majd szerény vendéglátás keretében aprósüteményt fogyasztottunk, és táncos mulatságba kezdtünk.
