Mint minden évben, így az idén is, már napokkal előtte készültünk nemzeti ünnepünkre az óvodásokkal.


Vidám, lovagoltatós mondókákat tanultunk, csatasorba állítós, dobpergős versekkel. A Magyar Huszárok c. könyvből, megnéztük a huszárok viseletét, fegyverzetét, majd papírcsákót hajtogattunk a fejünkre. A rajzasztalnál minden nap készültek a kokárdák és a nemzeti színű zászlók. Festés közben szívesen kántálták híres magyar szlogenünket:” Piros, fehér, zöld, ez a magyar föld!”


Amikor elérkezett az óvodában az ünnep napja, minden szülő ünneplőbe öltöztette a gyermekét, és a három csoport, verseket, mondókákat, énekeket előadva ünnepelte azokat a magyar embereket, akik 1848-ban harcoltak a szabadságunkért.


Lehet, hogy az óvodás korú gyermek számára ez még csak játék, de mi úgy érezzük, hogy a jelképekkel, a kétheti ünnepi készülődéssel, a tevékenységekkel elültetjük a gyermekekben a hazaszeretet csíráját, mely az iskolában folytatódva tovább fog fejlődni.


Harsányi Anita, Tóth Gabriella